2014. február 27., csütörtök

Bloody Kisses 12.fejezet

Hónapok teltek el azóta, hogy Jan összeakaszkodott a fiúk mesterével, Kazuko-val. A folyamatos fenyegetések miatt jobbnak látta, ha elutazik egy időre, hogy rendezze magában a dolgokat és tisztába jöjjön az érzéseivel.

Changmin teljesen kiakadt és nőket csábított el, de csak azért, hogy vérüket vegye és aztán otthagyja őket valahol, ahol könnyen megtalálhatják őket. Kimondhatatlanul szenvedett, mert szerelme és egyben új mestere csak úgy ott hagyta és nem vitte magával, pedig minden vágya az volt, hogy vele mehessen. Hiába könyörgött neki napokig, ő mégis elment nélküle.

Három hónapig sírt utána és nem igazán ment emberek közé, inkább csak a sebeit nyalogatta és egész nap aludt, mert álmában együtt voltak és nem kellett nélküle élnie. Bár társai és a Hatcher család tagjai rendszeresen látogatták, mégsem akart kimenni a kis lakásból, ahol néha Jan elbújik, ha egyedül akar maradni.

Az idő múlásával már eljutott addig, hogy elugrott a közeli boltba, hogy ételt, mosóport, tusfürdőt, sampont, fogkrémet és hasonló dolgokat vegyen, de nem időzött sokat. Egyre többet nézett tv-t és a neten barangolt, hátha Jan hagyott neki morzsákat, amik hozzávezethetik. Amint belépett a család hálózatába, azonnal érkezett számára egy üzenet.

" Ott találsz, ahol a legjobban otthon érzem magam."

Nem törődött semmivel, csak összepakolt néhány cuccot, felkapta a tabletet és elindult a reptérre. A taxis nem kérdezett semmit, hisz ő is egy volt azok közül, akik a lány családjának oltalmát élvezték és ezért jól meg is fizették, ha bármikor elvitte őket oda, ahová csak akarták.

Amint kiszállt, rohanni kezdett és az egyik jegykiadóig meg sem állt.

- Jó napot uram. Miben segíthetek? - kérdezte a nő tőle.

- Egy jegyet kérek.... - kezdte el, de nem hagyták befejezni a mondatot.

- Ön Shim Changmin? - lépett oda hozzá egy ismeretlen férfi.

Először csak lefagyva állt, majd előkapta a tabletjét, és ismét egy üzenetet talált rajta. " Dwayne Hutch az út." Nagyot nyelt, majd eltette a készüléket a táskájába és ismét a férfire nézett. - Ki maga?

- Dwayne Hutch. - válaszolta a férfi. - Engem küldött magáért.

Szinte gondolkodás nélkül követte a férfit, aki egy magánrepülőhöz vezette. Az úton alig aludt valamit, mert annyira izgatott volt, hogy az addig összegyűlt fáradtság elillant. Gyomra görcsben volt. Muszáj volt lenyugtatnia magát egy kicsit, hogy legalább néhány falatot letuszkoljon a torkán és a kellő vérmennyiséget is megigya.

Végig arra gondolt, hogy vajon milyen lesz újra látni három hónap után szerelmét. Változott valamit? Ugyanúgy szereti még mielőtt elment? Gyengéd vagy sokkal durvább, mint azelőtt volt? Változott közöttük valami? Talált magának mást, esetleg mindvégig hűséges volt hozzá?

Folyamatosan ide lyukadt ki, de még mielőtt tovább mehetett volna az elmélkedésbe, egy kocsiba ültették, ami egy gyönyörű helyre vitte őt. Minden ismeretlen volt számára, de mindenhol szobrokat, szökőkutakat és lélegzetelállító épületeket látott, az utcák hangulatát pedig szavakba sem lehetett önteni.
 A kocsi egy hatalmas könyvtárral szemben állt meg, ahol egy hatalmas többszintes épület volt. Ahogy kiszállt, az egyik ablakból meglátta Jan-t, aki éppen őt nézte. Olyan volt, mintha megállt volna az idő. Nem gondolkozott, azonnal felsietett a bejárathoz vezető lépcsőre és kopogás nélkül bement az épületbe.

Ledobta a cuccait a földre és egyenesen felszaladt a lépcsőn, ahol balra kanyarodott, majd néhány méter után összetalálkozott szerelmével, aki szintén felé futott. Mikor alig pár lépésre voltak egymástól Jan az ölébe ugrott és azonnal az ajkaira tapadt.

Nem gondolkoztak, csak bevonultak a legközelebbi szobába, bevágták maguk mögött az ajtót és egymás után tépkedték le a ruhadarabokat. Itt már nem volt helye a beszédnek, pedig Changmin-nek ezernyi kérdése lett volna, de ez most mellékesnek tűnt. Most csak az számított, hogy együtt vannak, érezheti az illatát, érintheti és meg is csókolhatja.

Minden alkalommal hol Changmin hol Jan találta a falnál magát, amíg az ágyhoz nem értek és le nem dőltek. Amint rajta feküdtek a fiú fészkelődött kicsit, majd egyetlen lőkéssel belé hatolt. Az érzéstől ajkaik elváltak egymástól és egy hangos nyögés szökött ki rajtuk, miközben a lány hátravetette a fejét.

Hónapok óta most érezte igazán boldognak Changmin magát, hisz ami eddig hiányzott az életéből most ismét a része lett. Szorosan  ölelte magához szerelmét, miközben csípője folyamatosan és kíméletlenül lendült előre, majd távolodott el és tért vissza. Mindketten nagyot nyögtek, mikor a szája levándorolt a lány nyakára és fogaival felszakította a finom bőrt, hogy vére által is megízlelhesse őt.

 Míg kiélvezett minden kortyot, körmök vájódtak bele a hátába, mire időnként halkan felszisszent, de ez csak olaj volt a tűzre. Amint befejezte, Jan fordított a helyzeten, felhúzta magához és a nyakához hajolt. Egy jól eső sohaj hagyta el a száját, mikor megharapta, de csak néhány korty erejéig, majd ismét ajkait vette birtokba és őrült tempóba kezdett.

Hamarosan érezte, hogy rohamosan közeledik a csúcs felé, de még nem akart elmenni, ezért maga alá fordította a lányt és megállt kicsit. Lehajolt hozzá és rányomta száját az alatta lévőére majd ismét mozogni kezdett. Alig néhány lökés után szerelme reszketve élvezett el alatta, ő pedig szinte azonnal követte őt. Erőtlenül lökött még párat, majd fáradtan zuhant Jan-re és csak hallgatták egymás zihálását.

Mikor minden lenyugodott, Changmin legördült róla és a karjaiba vonta. - Nagyon hiányoztál.

- Te is nekem, de tudod, hogy miért nem hozhattalak magammal. - simogatta a fiú mellkasát.

- Nekem ez magas. - mondta a fiú. - Egy tanítványnak a mestere mellett a helye.

- Changmin. - szólt rá finoman. - Ahelyett, hogy olyanokon tépelődsz, amikre úgyis tudod a választ, inkább csókolj meg.

A fiúnak még a szava is elállt, ahogy szerelmei ujjai ráfonódtak még pihenő tagjára. Akkor éjjel nem sokat aludtak, hisz volt mit bepótolniuk.