2016. március 23., szerda

Bloody Kisses 20.fejezet ~ The End

Mikor sikerült magához térnie, azonnal ordítani kezdett, hogy jelezze a többieknek, hogy baj van. Rövid időn belül Changmin-ék is hazaértek és látta, hogy nagyon meglepődtek a sok halotton. Úton volt a családi kripták felé, hogy minden egyes családtagját felélessze és támogathassák a Kazuko-Minwoo elleni támadásban. A benne lévő szörnyeteg vérszomja eddig sosem látott méreteket öltött és már nyoma sem volt a kedves és gondoskodó lánynak, akivé vált az elmúlt időszakban. Senkihez sem szólt, csak azon munkálkodott, hogy a világban szétszóródott több milliós családtagját értesítse a történtekről. 
Voltak, akik azonnal odagyűltek és elfoglalták a szobáikat vagy a helyeiket a kriptában. Hívására kivétel nélkül mindenki válaszolt, sőt a szövetségesek is halálon túl tartó hűséget esküdtek neki. A sorsa, miszerint a családja és ezzel minden Hatcher eredője lesz, most beteljesülni látszott. A holtak is lassan kikecmeregtek sírjukból és meneteltek hozzájuk. Tömegével érkeztek a a két vérvonalba tartozók és várták, hogy mindenki csatlakozzon. Hála neki, a családja a megszokottnál is összetartóbbnak bizonyult. Mást sem csinált, csak vért ivott és a képességeit fejlesztette. 
A harmadik napon, pontosan akkor, amikor az utolsó családtagok is megérkeztek, elérte a végső formáját és eddig sosem látott lénnyé alakult. Lucian lassan közelebb ment hozzá és térdre borult, majd fejet hajtott előtte. Őt követték a többiek egytől-egyig, még Anne is fejet hajtott. Changmin előresétált a tömegben és odaállt mellé, majd meghajolt. Még sosem látta ilyennek a fiút. Néha elfelejtette, hogy a vérvonalába tartozott. Sokkal másabb szögből látta a dolgokat. A családja képezte az erejét és ezt ők nagyon is jól tudták. Changmin is furcsán viselkedett, aminek a vége az lett, hogy harcolni kezdtek.
Minden mozdulatnál a fiú is változni kezdett és már nem emberi alakban csépelték egymást, de nem ütöttek nagyot, csak feszegették a határokat. Kicsalta a fiút, hogy nehogy bent folytassák a házban, hanem kint, ahol nem tehetnek semmiben sem kárt. Az udvar üres volt és köd ereszkedett le a hátsó udvarba és a kripták között. Szándékosan csalta be a ködbe és eggyé vált vele, míg a fiú őt kereste. A semmiből jött elő és kapta el Changmin-t, aki már készült a támadásra. Addig harcoltak, ameddig a kőasztaloknál kötöttek ki és Changmin akkor kapott az alkalomon. Hagyta, hogy elkapja és felfektesse rá. Zihálva néztek egymásra és csak vártak. Feljebb emelte a csípőjét, amitől a fiú felszisszent.
Changmin megremegett és ellágyultak a vonásai. A vicsorgás és a morgás is abba maradt és csak egymásra koncentráltak. Tudta, hogy nincs idejük egymással foglalkozni, de nem akarta elengedni a fiút. A másodperc tört része alatt dőlt el a folytatás. Lábait átfonta a fiú derekán és közelebb húzta magához. Ahogy Changmin keménysége nekiütközött a bejáratához hátra vetette a fejét és nagyot. Férje reszketni kezdett, de még nem adta meg magát. Ziháltak a vágytól. Nem értette mire várt, csak feküdt ott, szerelmével a combjai között. A köd még jobban sűrűsödött körülöttük. Maga sem értette hogyan, de valahogy nekilökte magukat a legközelebbi kripta falának és ismét vicsorogni kezdett a fiúra. Kezei és lábai a falon voltak és ismét csak várt. Percekig nem történt semmi. 
Morogva hagyta ott Changmin-t és indult tovább a lépcsők felé, amik a kis tóhoz vezették a birtok közepén. Hogy lehetett ennyire hülye, hogy az egyetlen embertől, akire a legjobban számított gyengédséget kapjon? A mézes heteiknek már régen vége és a fiuk is veszélyben van, ő pedig ilyen helyzetben a szexre tudott gondolni. Tehetetlennek, rossz anyának és feleségnek érezte magát. Nem gondolhat lazításra még egy pillanatra sem! A köd ráereszkedett a tóra és ő felnézett a holdra. Kilépett a cipőjéből, leült a tó szélére és a lábait belelógatta. Gondolatban visszament néhány héttel ezelőttre, amikor még semmi gondjuk nem volt és boldogok voltak. A szeme sarkából látta utána leskelődő férjét. Szép lassan felállt, kilépett a ruhájából és a bugyiját is lerúgta, majd a tóba ment és addig meg sem állt, ameddig a nyakáig nem ért a víz.
A víz kellemesen meleg volt. Kiűzött minden felesleges dolgot a fejéből és végre lazíthatott egy kicsit. A parthoz közel úszott, az egyik magasabb falnál, amikor valaki elkapta és felé kezdte iránytani. Egy gyors mozdulattal megfordult és Changmin-t látta maga előtt, aki vágytól ködös tekintettel nézett rá. Belenyögött szerelme szájába, amikor megcsókolták egymást. Az utolsó nyugis éjjelük volt, mielőtt elindulnak, hogy kiszabadítsák a fiukat és leszámoljanak Kazuko-ékkal. Úgy érezte, mintha elbúcsúznának egymástól. Szorosan ölelték egymást miközben elmerültek egymásban. Azóta nem is csókolóztak, mióta visszatértek. Érezte, hogy Changmin megemeli és lábaival körülölelte a csípőjét.
Megkönnyebbülten nyögött fel, amikor férje belé hatolt. Bevillantak az emlékek és minden, amit átéltek. Az, hogy évekkel ezelőtt hogyan gabalyodtak egymásba a temetőben, a pince, amikor Jaejoong-ék megpróbálták távol tartani őket egymástól, a szakítás, az, hogy elutazott hozzá és egész éjjel szeretkeztek, majd ahogy a temetőben ismét egymásra találtak, az esküvő, a terhesség, a tengerpart és amikor visszatértek Olaszországba. Hirtelen minden annyira távolinak tűnt. Olyan érzése volt, mintha csak álmodta volna az egészet. Nem tudta miben higgyen. Vajon Kazuko és Minwoo bántották az ő egyetlen gyermekét?

---------------------------------------------------------------------------------     

Már hajnalodott, amikor az emeleten az erkély előtti nagy ajtóban nézte a napfelkeltét. Ezúttal nem bűvölte el a szépsége, mert a fiára emlékeztette és szinte hallotta sírni szegényt. Changmin a hatalmas ágyukban pihent a szobájukban és amikor nemrég kimászott mellőle, még aludt. Korábbi szeretkezésük cseppet sem könnyített az idegességén, de jó volt egy kis gyengédséget éreznie, ráadásul a saját férjétől. Mennyivel jobb lenne, ha úgy élvezhetné Changmin-nel a szexet is, ahogy korábban! Két kar fonódott a derekára, amitől azonnal megugrott.

- Még mindig nagyon feszült vagy. - állapította meg férje.

- Changho miatt aggódom. - adta meg a választ, amire Changmin nagyot sóhajtott.

- Én is, de nem kell féltenünk. - kérdően oldalra biccentette a fejét.

- Ezt hogy érted? - nézett hátra.

- Erős, akárcsak te. - csókolt szerelme a nyakába.

Nagyot sóhajtott. - Remélem jól van.

Changmin ekkor maga felé fordította és mélyen a szemeibe nézett. - Ha baj lenne te tudnád meg először. - Elismerően bólintott. Félve, de a jövőjükre gondolt. Számos lehetőség átfutott az agyán. - Mire gondolsz? - El is felejtette, hogy minden hozzá közelállót kizárt a fejéből.

- Ha ennek vége, Thaiföldre vagy Olaszországba akarok költözni. - Changmin lefagyott, hiszen mindig is azt mondta, hogy az Angyalok városa az otthona és nem hagyná el. - Los Angeles-t Lucian-re bízom. - Már nem érezte otthon és biztonságban magát többé. 

- Rendben. - egyezett bele Changmin is. 

Az idő lassan telt, de mire kezdett alkonyodni, minden és mindenki készen állt. Az összes lehetséges variációra volt tervük, de még a lehetetlen helyzetekre is. Abban mindenki egyet értett, hogy legalább harminc fős csapatának lennie kell, akik segítenek neki vagy megóvják a támadásoktól. Jaejoong furcsán viselkedett, de nem értette miért és arra törekedett, hogy minél nagyobb biztonságban legyen. Komolyabban elgondolkodott, majd eszébe jutott az álma. A thai tengerparton voltak, Changmin játszott a fiukkal és a hasára simította a kezét. A második csemetéjüket is Thaiföldön szeretné megszülni, amikor itt az idő. Remélte, hogy amint lezárták a Kazuko-Minwoo ügyet, ismét teherbe eshet.
Míg nem figyeltek, addig ott hagyta a készülődő többieket és abba a kriptába ment, ahol a halott vérfarkasok maradványait helyezték nyugalomra. Alaposan végigmérte a sírhelyeket és szinte érezte, hogy a lelkeik bosszú után üvöltenek. A számos lehetőség mellett volt egy utolsó terve, ami mindenképpen elérte a kellő hatást és ha kellett letarolt mindenkit, akit nem közéjük tartozott. A bosszúnál csak a vérszomj és a szeretet ereje volt nagyobb, de ha ezek egyesülnek, akkor nincs se Isten, sem alvilági, aki az útját állhatná. Mélyen beleszippantott a levegőbe, majd mint ahogy egy ősvámpír tenne, hívta a szellemüket. A régiek így tettek a teremtményeikkel. 
Ösztönei szép lassan kezdtek eluralkodni rajta, de ezek nem a szokásosak voltak. Itt már nemcsak egyet kellett megóvnia maguk közül, hanem a saját fiát, a teljes vérvonalát és bosszút állni a lemészároltakért. A végsőnek gondolt alakja újabb képességekkel és érzésekkel és ösztönökkel ruházta fel. Lehetséges, hogy Jaejoong ezért félt annyira attól, hogy baj üthet ki. Az ősök ereje volt az övé és az ő vérük csörgedezett az ereiben. Lucian büszkén nézett rá és mindenben támogatta, amiben csak tudta. Az utóbbi pár évben, míg élte az életét a családjával, a férfi magához tért és erősebb volt, mint valaha. Mellette megszilárdította a hatalmát és kezdett olyan lenni, mint hajdanán. 
Ideje volt lassan indulni. Kazuko egy hatalmas, régi templomban és annak katakombáiban húzta meg magát Minwoo-val, és persze a fiukkal együtt. Ijedten kapkodta a fejét, amikor meghallotta Changho sírásának visszhangját, de nem tudott koncentrálni rá honnan jöhetett. Megállt egy pillanatra. Szemeit lehunyta, mély levegőt vett és csak koncentrált. A hangok a központi teremből jöttek, amihez sok folyosó vezetett. A jelére úgy váltak külön, ahogy azt megbeszélték és mindenki ment egy folyosón tovább. Changho egyre keservesebben sírt és tudta, hogy sietnie kell. Kint Lucian vigyázott a rendre néhány szövetségesükkel és cirka ötezer fős seregükkel, nehogy meglephessék őket. A terve, amit senkinek sem árult el is sínen volt.
A folyosó, amin haladtak csendes volt, de valami nem stimmelt. A vége előtt egy ősi szörnyeteg ugrott eléjük és míg hátráltak, mentálisan szólt a többieknek, hogy készüljenek fel bármire. Az egyik alkalmas pillanatban ráugrott a szörnyre és küzdeni kezdett vele. Itt volt az ideje, hogy kipróbálja az új erejét. A lény egy hatalmas, mutáns, vámpír denevérre hasonlított, ami mindenáron ki akarta szipolyozni a vérét, de nem engedte neki, helyette eltörte mindkét vállát, letépte a szárnyait és kiharapott a nyakából egy nagy darabot. Élvezettel rágódott a friss húsdarabon, de nem tudta melyik vér kerekedett felül benne. Sok húsevő lény keveredett benne. A biztonság kedvéért a társaival darabokra tépette és az egyik démon hamuvá szívta a szívét. 
Már az összekötő folyosón jártak, amikor meglátta Changmin-t egy szintén ősi lénnyel küzdeni. A dög egy vérfarkasra hasonlított és meglepően erősnek bizonyult. Lassan felmászott a falra és a plafonon négykézláb kezdett mászni, mint egy démon, aki egy embert akar megkínozni. Becserkészte úgy, hogy ne lássa, majd egy mozdulattal átütötte fejét az öklével. A dög némán hullott a földre és legközelebb azt vette észre, hogy Changmin kiszívta a dög szívét. Elégedetten mosolyodott el, mire férje csak tátott szájjal bámulta. Odasétált szerelméhez és gyengéden megcsókolta. Olyan vágy kerítette hatalmába, mint a legelső alkalommal, amikor a temetőben szerelme elkapta. Éhesen tépték egymás ajkait és Changmin felvette az ölébe, hogy a falnak támaszthassa.

- Légyszi, ne itt csináljátok! - Szólalt meg váratlanul Jaejoong, aki az ujjairól nyalogatta le a friss vért. 

Lépteket hallottak közeledni. - Mi a helyzet? - hallották meg Yunho-t és arra kapták a fejüket. - Srácok, ezt tényleg ne most!

Elváltak, de nem tágítottak egymás közeléből és minden lépésre figyeltek. Együtt tették meg az utolsó folyosóig az utat. Tudta, hogy valahol van még egy ősi szörnyeteg és az alkalmat lesi mikor támadhatja meg őket. Az utolsó folyosóra érve alantas lények hada várta őket. A négy csapat összeverődve készült a további összecsapásra. Elismerésre méltó volt, hogy Kazuko-ék mennyire felkészültek a fogadásukra és tudta, hogy egy pillanatig sem becsülheti alul, mert tartogathat nekik néhány meglepetést. Lassan elindultak a lények felé és kezdődött a harc. A három fiú körülötte volt és vigyáztak, hogy ne essen baja. Ösztöneitől vezérelve használta a képességeit. Volt hogy tüzet fakasztott, vagy kéz nélkül ölt meg valakit.
Ahogy haladt előre, úgy ment utána Changmin is és a másik két fiú. Mielőtt elérték volna a célt, egy újabb csapatba botlottak. Akkora erő volt benne, hogy egyetlen ütéssel vagy rúgással ártalmatlanította az elé tévedőket. A többiek még küzdöttek, amikor sikerült beérniük oda, ahol Kazuko és Minwoo márvárták őket. Changho Kazuko ölében volt és szívszaggatóan sírt, de amikor tekintetük találkozott, azonnal abbahagyta. Nagyot nyelt és aggódva nézett férjére, aki szintén tanácstalan volt. Minwoo váratlanul megindult felé és Jaejoong védelmezően állt be elé. Tisztán kivette, hogy Minwoo is meglepődött, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget.

- Nem érhetsz hozzá! - vicsorgott Jaejoong és akkor gondolkodóba esett.

Minwoo-nak egy gonosz mosoly kúszott az arcára. - Félsz, hogy bántanám őket? - Nevetni kezdett. - Terhes nőket nem bántok! - Egy pillanatra megszédült. Hogy lehetséges ez? Ezek szerint már akkor terhes volt, mikor álmodott róla? Meglepetten nézett férjére, aki szintén kikerekedett szemekkel bámulta. - Nem mondtad neki? - Minwoo eljátszotta az aggódó szeretőt. Egy könny csordult le az arcán és gyengéden végigsimított a hasán. - Persze, hogy nem, hisz te sem tudtad. - Állapította meg a férfi, amitől csak még jobban elfogta a pánik.

- Micsoda? - csattant fel Kazuko. Igyekezett nyugodt maradni, hiszen Changho-ra is gondolnia kellett.

- A füleden ülsz? - mordult rá Jaejoong. - Mi lenne, ha visszaadnád a fiukat és lezárnánk ezt az egész ügyet?

Kazuko lefagyott. - Hogy mi? - nézett felváltva rá és Changmin-re. - Ez igaz? - Ismét nagyot nyelt. - Kérdeztem valamit!

- Igen. - válaszolta férje.

Changho ficánkolni kezdett a nő karjaiban, de nem engedte el. Mindenáron elakart hozzá jutni, és szerencsére ebben ráütött, mert mindig megvalósította amit eltervezett. Pillanatok múlva Changho a kezébe harapott és Kazuko felordított. - Te nyomorult kis fattyú!

A gyerkőc kicsúszott a karjaiból és megütötte a fenekét. Ordítva sétált oda hozzá és megkönnyebbülten kapta ölbe. Kazuko sziszegve megindult feléjük, de mielőtt elérhette volna őket, Changmin elkapta és öklével átütötte a mellkasát. - Hagyd békén a családomat! - Egészen máshogy festett, mert szemei feketén izzottak és a vérszomj is előbújt a védelmező ösztönével együtt. Csak most értette meg, hogy amikor utána ment évekkel ezelőtt Firenze-be, akkor azért kérte, hogy tanítsa, mert változott. Tátott szájjal bámulta, ahogy fogait belemélyesztette a kitépett szívbe, pontosan úgy, ahogy ő szokta. 

Minwoo váratlanul megindult felé, de nem ijedt meg. Jobb kezében fogta a fiát, míg a ballal torkon ragadta a férfit. Gyengéden átnyújtotta Jaejoong-nak a kicsit és míg ő kivitte, letépte a fejét. Mindkét ellenségük holtan esett a földre, de hogy biztosra menjen, egy hegyes fadarabbal átszúrta Minwoo szívét, majd mindkettőt felgyújtotta. Tekintete ellágyult, amikor férjére nézett és azonnal megcsókolta, amint a közelébe került. Képtelen volt elhinni, hogy a két legnagyobb ellenségüknek vége. Tudták, hogy még korai örülniük, hiszen valahogy ki kell verekedniük magukat az épületből. Nagy levegőt vett és egy hatalmasat ordított. A föld dübörögni kezdett és lassan beözönlöttek a holtak, hogy bosszút állhassanak. 
Néhányan csatlakoztak hozzájuk és megtisztították az utat és az eltévedteket is kivezették a katakombákból. A sikolyokat, amiket Kazuko-ék seregének megmaradt tagjai adtak ki, egészen napfelkeltéig lehetett hallani. Anne és a többi menyasszonya, akik otthon várták megkönnyebbülten ölelték át és a kicsit is megpuszilták. A felkelő nap új életet kínált nekik, amit örömmel fogadtak el. Changmin gyengéden ölelte át hátulról és a nyakába csókolt, miközben a hasát simogatta. Mindenki sorban gratulált nekik az új csemetéhez. Boldog volt, mert végre mindannyiukat biztonságban tudhatta.

Néhány hónappal később:

A Hatcher vérvonal nagy része Thaiföld-re költözött. Jan eredőjére bízta az Angyalok városát és boldog életet élt a tengerparti hatalmas házában a családjával. A parton még mindig folytak a díszítések, ugyanis dupla esküvőre készültek. Yunho Anne-nel készült megházasodni, míg Jaejoong párra talált Jessica-ban. Gondosan ügyelt minden előkészületre és közben a fiával is foglalkozott. Éppen az ülésrendet egyeztette a szervezőkkel, amikor felpillantva meglátta Changmin aggódó tekintetét. Néhány pillanatra kikerekedtek a szemei, mert eszébe jutott, hogy elfelejtett ebédelni és a pocaklakó is jelezte már éhségét. 

           
Gyorsan leegyeztetett mindent, majd fiával együtt odament a férjéhez és engedelmesen enni kezdett. Éppen egy kis gyümölcssalátát ízlelgetett, amikor megjelentek a lányok és pánikolni kezdtek. Először nem értett semmit, annyira hadartak, ráadásul egyszerre beszéltek és így nehéz volt koncentrálni. Jóízűeket mosolygott rajtuk, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a saláta majszolását. Amikor már azt gondolta, hogy feladták, kisegítették a székből és húzni kezdték magukkal. Anne a gyümölcssalátát is felkapta, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Ahogy beléptek a nagy szobába, ahol a lányok készültek, elámult. El kellett ismernie, hogy a szervezők jó munkát végeztek. Gyönyörködött a két menyasszonyi ruhában és visszaemlékezett pár évvel ezelőttre, amikor ők házasodtak Changmin-nel.

- Lassan öltöznünk kell és a hajunk sincs még teljesen kész. - Szakította ki Anne a kellemes érzések közül.

Hamarosan jöttek a fodrászok és sminkjük is elkészült, miután befejezte az evést. Szeretett terhes lenni, de a negyedik hónapban már meglátszott rajta. Szép nagy pocakkal ült a kényelmes székben és a lányokat csodálta, ahogy elkezdtek öltözködni. Ismét elmerült az emlékekben. Akkor alig volt két és fél hónapos terhes és nagyon izgult. Sosem felejti el, ahogy akkor Changmin ránézett. Akkoriban sosem gondolta volna, hogy ő lesz az első, aki férjhez megy és családot alapít, erre tessék. Ha akkoriban valaki azt mondja neki, hogy harminc éves koráig férjhez megy és lesz két gyereke, akkor kiröhögte volna. Vajon hogy alakult volna az élete, ha akkor éjszaka Changmin nem teszi magáévá a temetőben?

A lányok lassan elkészültek és ideje volt neki is felöltöznie, de amikor meglátta a ruháját, majdnem elájult. - Ez mi? - mutatott a hófehér kismama esküvői ruhára. - Hol a ruhám?

- Előtted. - erősítette meg  Jessica.

- Ugye most vicceltek? - kérdezte mosolyogva.

- Nem. - mondta Anne. - Changmin ötlete volt. - kacsintott rá a lány. 

Végre sikerült neki is elkészülnie és a pár évvel ezelőtti idegessége is visszatért. A nosztalgikus érzések viszont megnyugtatták. Hamarosan minden elcsendesedett és megjelentek a tengerpartra vezető úton. A családtagok, szövetségesek és a barátok már a székeken ültek és csak rájuk vártak. Szíve a torkában dobogott. Mindhármójukat egy-egy nagybátyja kísérte az oltárhoz. Elállt a lélegzete, amikor meglátta Changmin-t. A lányok nagyon idegesek voltak, de velük ellentétben ő leküzdötte az izgulást. Nagy levegőt vett, amikor férje mellé ért és kezdődhetett az esküvő. Újra átélte élete egyik legszebb napját és ezt két menyasszonyával is megoszthatta.