Most is így volt. Egyik nap még vadul szeretkeznek, ébren töltik az éjszakát, majd következő estére minden rémálommá változott. A korábbi meghitt viszony megvolt közöttük, de Jan már nem engedte, hogy úgy hozzáérjen és csak ritkán csókolta meg. Észrevette, hogy gyakran gondterhelt és szomorú is, de nem engedte, hogy segítsen neki és ha közeledett felé, elment sétálni.
Most ugyanúgy, mint korábban az Angyalok városában egyedül volt. Mi történhetett, hogy hirtelen így megváltoztak közöttük a dolgok? Olyat tett, ami miatt így akarja megbüntetni vagy ami még rosszabb: már nem szerelmes belé és talált magának mást? Az utolsó mondatot elhessegette, mert érezte, hogy nem így van, valami másnak kell lennie a háttérben.
Szinte gondolkodás nélkül felhívta Yunho-t, hogy segítsen neki kideríteni mi történhetett. Alig csengett ki hármat, máris felvette.
- Igen? - Szólalt meg a férfi.
- Hyung, Changmin vagyok.
- Mi történt? - érdeklődött, mert tudta, hogy van valami, ha ottani idő szerint az éjszaka közepén hívta fel.
- Jan ismét elment. - kezdte el. - Minden annyira zavaros. Egyik éjjel még vadul egymásnak esünk és mire másnap hazaér, már minden megváltozott. Gondolod másik srác van a dologban?
Yunho figyelmesen végighallgatta, majd megszólalt. - Kötve hiszem. Eddig sem volt és a menyasszonyai szerint ok nélkül semmit nem csinál. - Nagyot sóhajtott, majd folytatta. - Melyik utcában vagy?
- A házunk mögöttiben. - válaszolta. Miért? - meglepődött, mikor barátja letette. - Hyung? Hyung, ott vagy még?
- Menjünk utána. - hallotta meg a hangját közvetlenül a háta mögül. Azonnal átölelték egymást, de nem hagyta, hogy a fiatalabb kérdezősködni kezdjen. - Szedd össze a cuccaid és induljunk.
- A te csomagod hol van? - kérdezte Changmin.
- A gépen a csajokkal. - válaszolta. - Lucy és Jessica is velünk jönnek.
Changmin nem kérdezett többet, gyorsan összepakolta a cuccait, lezárta a házat és máris mehettek a reptérre, hogy a magánrepülővel felszállhassanak. Egész úton összeszorult gyomorral feküdt az egyik ágyféleségen és közben Jan járt a fejében. ~ Ok nélkül nem mondanék le rólad. ~ Visszhangzott a fejében ez a mondat, ami az utolsó együtt töltött éjszakájukon mondott neki.
Nem kínozta magát tovább, inkább próbált aludni, hogy ne legyen majd annyira fáradt, ha végre leszállnak és találkoznak. Gyönyörű álma volt: egy tengerparton voltak Jan-nel, szorosan összebújva és gyengéden csókolózva. Minden olyan volt, mint régen és egy pillanatra sem engedték el egymást.
Jan eközben egy medencés buliba készült. Összeszorult a torka, ahogy letette a telefonját. Changmin-t hívta, de nem tudta elérni, mert ki volt kapcsolva. Hát eljött az idő, mikor megelégelte, hogy nem törődött vele úgy, ahogy elvárta volna és elhagyta? A fojtogató sírás kitört belőle és zokogni kezdett. Majdnem sírógörcsöt kapott, amikor megszólalt a mobilja, a kijelzőn Lucy neve volt.
- Szia csajszi. - szólt bele Lucy, mikor felvette a telefont.
- Szia. - mondta ő is.
- Ha nem gond, átruccantunk, mert hiányoztál.
A mondatra Jan elmosolyodott. - Dehogyis. - válaszolta. - Gyertek csak. Itthon vagyok.
- Valami baj van? - kérdezte Lucy aggódva.
- Nincs. - hazudta.
- Ismerlek, szóval ki vele.
Akárhogy próbálta visszatartani a könnyeit, maguktól potyogni kezdtek és végül kibukott belőle miért is furcsa. - Hívtam Changmin-t, de ki van kapcsolva a telefonja.
- Nyugi. Biztos csak alszik. - próbálta nyugtatni és nem elkotyogni, hogy velük van és éppen ébredezik.
Miután letették, kicsit megkönnyebbült, hogy szerelmének nem esett baja. A medencénél ült, amikor meghallotta ahogy a ház előtt megáll egy kocsi és elmosolyodott, mert tudta, hogy menyasszonyai szálltak ki belőle. Először bementek a házba, lepakoltak, majd kezükben egy koktéllal ültek le mellé.
Jan egy Mojito-t szorongatott a kezében és a tengert nézte. Elképzelte, hogy milyen jó lenne Changmin-nel kéz a kézben sétálgatni és gyönyörködni a látványban. Ismét összeszorult a torka, de nem engedett a sírásnak, inkább csak elnyomta magában.
- Ha ennyire szereted miért tolod el magadtól? - Törte meg Jessica a csendet.
- Megvan az oka. - sóhajtotta.
- Ki az a szemét, aki zsarol? - csattant fel Lucy.
Igen. Néha elfelejti, hogy a menyasszonyai a gondolataiban tudnak olvasni és képtelen hazudni nekik. Gondterhelten kortyolt bele az italába, miközben legördült egy könnycsepp az arcán. Előttük nem tudta titkolni mennyire szenved és hiányzik neki Changmin. Estére össze kell szednie magát, hisz családi medencés buli lesz és nem akarja, hogy mindenki kérdezgesse miért olyan szomorú. Már majdnem kinyögte, hogy ki fenyegette meg azzal, hogy megöli Changmin-t, mikor egy újabb menyasszonya Anne jelent meg.
- Ki a két szép fiú a vendégszobában? - kérdezte izgatottan a lány.
- Milyen szép fiúk? - nézett rá értetlenül.
Nem is kellett sokat várnia és meg is jelent a két fiú. Szemei kikerekedtek a meglepettségtől és majdnem lefordult a napozószékről, mikor felismerte őket. Tüdejében rekedt a levegő, mikor elég közel értek hozzájuk és ráébredt, hogy nem a képzelete játszik vele.
Könnyek szöktek a szemébe. Képtelen volt uralkodni magán, felpattant a helyéről és szorosan magához ölelte Changmin-t. Úgy rohamozták meg az érzései, hogy képtelen volt tenni ellenük, igazság szerint nem is akart, mert örült, hogy épségben van és a gyomrában lévő gombóc is eltűnt. Hosszú ideig csak ölelték egymást és úgy látszott a szomorúság, ami mindkettejüket hatalmába kerítette, eltűnt.
- Soha többé ne hagyj el. - suttogta Changmin a fülébe.
- Annyira hiányoztál. - mondta és hagyta, hogy eleredjenek a könnyei.
Yunho látta, ahogy Changmin megnyugszik és ez mindent megért. Csak annyit kívánt a lánytól, hogy ne tolja el még akkor sem, ha már nem lehetnek szerelmesek és ráadásul pont a legrosszabb időszakban van, mikor Hatcher-é változik, ilyenkor pedig szüksége van a mesterére. Míg a pár ölelkezett, a csajok elkezdték boncolgatni a helyzetet, hogy Jan miért nem engedte közel magához a fiút és meglepő dolgok derültek ki.
- Beavatnátok végre engem is? - követelte Anne. - Mi a fészkes fene folyik itt?
- Anne, ő Yunho. - mutatta be őket egymásnak Lucy és köszönésképp meghajoltak. - A srác, akit Jan ölelget pedig Changmin.
Anne nagyot nézett. - Az a Changmin?
- Te tudsz róla? - kérdezte Jessica.
- Hogyne tudnék. - válaszolta. - Álmában folyton utána sikítozik.
- Hogy érted, hogy sikítozik?
- Úgy, hogy sírva mondogatja a nevét és hetek óta nem alszik rendesen. - mondta a fiatalabb.
- Nem tudod mi miatt hanyagolta el Changmin-t? - csatlakozott be Yunho is.
- Passz, de három napja meglátogatta egy helyes srác és emlékeztette arra, amit mondott. Jan rohadt pipa volt miatta. - mondta Anne.
- Helyes srác? - csodálkozott rá Lucy. - Hogy nézett ki?
Anne elgondolkozott, mert nem igazán rémlett, hogy milyen is volt, majd végül eszébe jutott. - Magas, barna, ázsiai, baba arcú.
A másik két lányban meghűlt a vér. Csak egy "ember" létezik, aki annyira megtudta Jan-t zsarolni, hogy lemondjon szerelméről. Lucy előkotorta telefonját és megkeresett benne egy képet. - Ő volt az?- Igen. - mondta a lány.
- A rohadt szemét! - kelt ki magából Lucy.
- Ki ez a srác?
- Hallottál már a Hatcher vérvonal bukott ágáról?
- Persze. - válaszolta Anne.
- Ő annak az ágnak az örököse és azért fenyegette meg Jan-t, mert másképp nem tudna közel férkőzni hozzá. - bukott ki Lucy-ból a megdöbbentő igazság.
- Hogy jön ide Changmin? - kérdezte újból Yunho.
- Úgy, hogy Jan-nek lesz egy társa a vérvonalból és úgy tűnik Changmin lesz az, de nagyon nem tetszik Minwoo-nak. - felet Jessica.
- Ő akarja irányítani majd a vérvonalunkat? - döbbent le a férfi.
- Mindig is ez volt a terve, plusz Jan sosem randizott vele.
Anne még mindig Yunho mondatát ízlelgette. Vérvonalunkat? Azt mondta vérvonalunkat? Ki ez a férfi és mi köze van hozzájuk? A többiek miért bíznak meg benne ennyire és miért tanítanak meg neki dolgokat vagy mondanak el mindent, amit csak a családtagok tudhatnak? Hogy gondolhatja, hogy csak úgy bekerülhet közéjük?
- Hogy áll az átváltozásod? - váltott témát Lucy.
- Könnyebben viselem, mint Changmin. - válaszolta.
Mire befejezte a mondatot, a pár visszatért hozzájuk és leültek közéjük dumálni. Changmin a fának dőlve ült szétnyitott lábakkal, Jan pedig neki dőlve és úgy kortyolgatták a hideg Mojito-t. Boldognak tűntek, hisz semmi nyoma nem volt a korábbi letargiának, valószínűleg minden dolgot megbeszélhettek, míg ők a zsarolós ügyet tárgyalgatták. Nem tudni mennyi idő telhetett el, de mire feleszméltek, egy rahedli személyzet kezdett sürögni-forogni a házban és a medencénél.
- Mi készülődik? - kérdezte Changmin.
- A szokásos családi összeröffenés. - válaszolta szerelme. Téged is hívni akartalak, de ki voltál kapcsolva.
- Biztos a repülőn voltunk. - vakarta meg a fejét zavarában.
- De most itt vagy. - mosolyodott el. - Ideje megismernetek a többieket. Jae is úton van ide.
- Ő is egy lesz közülünk? - fagyott meg Changmin.
Jan csak bólogatott. - Nehezen viseli az átváltozást és megkértem, hogy utazzon ide.
A beszélgetést nem sokra rá be is rekesztették és elmentek pihenni, hogy ne legyenek fáradtak, mire este minden családtag megérkezik. Jan végre nyugodtan aludhatott egy keveset, mert megnyugtatta a tény, hogy Changmin a közelében van és így nem eshet baja. Álmosan fordult át a másik oldalára, mikor kinyitódott az ajtó és belépett rajta valaki, majd befeküdt mögé. Mikor hátrafordult, Changmin feküdt mögötte és ölelte át. Nem szólt semmit, csak közelebb húzódott, elmerült az ölelésben és visszatért álom világba.

