2015. február 15., vasárnap

Bloody Kisses 15.fejezet

Teltek-múltak a napok és Changmin és közte a feszültség egyre nőtt. A többiek értetlenül álltak az események előtt és nem értették, hogy ha együtt vannak, akkor miért kínozzák egymást azzal, hogy nem szeretkeznek? Szinte sütött róluk, hogy szívesebben vették volna, ha éppen rajta kapták volna őket vagy éppen valamikor utána mennek be hozzájuk, de nem történt semmi.
Valójában mindketten élvezték a helyzetet. Együtt voltak, mégsem értek egymáshoz úgy, ahogy azt ők és persze a többiek szerették volna. A forró csókok, az érzéki simogatás és a vágyakozás meg volt, de még nem forrotta ki magát annyira, hogy felrobbanjon és ez volt a legizgatóbb benne. 
Az utóbbi időben szépen lassan megtanultak kapcsolatban élni, igazi párként viselkedtek annak ellenére, hogy hónapokkal korábban hogyan is kezdtek. A lélegzete is elállt, mikor visszaidézte azt a bizonyos első éjszakát. A U-kiss tagjai üldözték és ő ott termett a semmiből, mint valami sötét angyal és a védelmébe vette. Annyira nem tudott uralkodni magán, hogy szinte azonnal meg is csókolta. Aztán ahogy a temetőben utána ment és magáévá tette az egyik kőasztalon. Szentséges ég! Akkor izzott a levegő közöttük és csak az volt a lényeg, hogy együtt lehessenek. Aztán ahogy a többiek megpróbálták elzárni őket egymástól, de egy adott pillanatban végül mégis befejezték, amit a temetőben megzavartak közöttük és az a valóságos álom. 
Akarata ellenére is belepirult az emlékekbe. Lelke minden bugyrában visszaakarta kapni ezt a szenvedélyt. Tudni és érezni akarta, hogy Changmin még mindig ugyanúgy vágyakozik iránta, mint a legelején. Vajon ő is ezt érzi vagy már annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy egyszerűen csak szimpla családtagokká válnak, akik nagyon jóban vannak egymással? Dühítette a gondolat és megrázta a fejét. 
~ Ezt nagyon elszúrtad, Hatcher! Nem kellett volna ott hagynod Firenzében, mikor az a féreg megfenyegetett! Ez annyira nem te vagy! ~ 
Nem vitatkozott a tudatalattijával, hisz tudta, hogy igaza van.
~ Ne merj megfutamodni és annyiban hagyni az egészet! Changmin majd megvesz azért, hogy az övé legyél! Ne habozz tovább, hívd fel és mutasd meg neki mennyire akarod őt! ~
Már majdnem rávette magát, mikor a semmiből feltűnt Lucy és a nyitott ajtón keresztül Changmin-t is megpillantotta. Szíve kihagyott néhány ütemet, majd olyan gyorsan zakatolt a mellkasában, hogy azt hitte menten kiszakad belőle. Changmin itt van és vele akar lenni! Csak bámulni tudta őt. Vajon tudja, hogy mire készült az imént?
~ Ébresztő! Persze hogy van, hisz ivott a véredből! ~
Szemei kikerekedtek a felismeréstől. Hogyan is felejthette el, hogy kapcsolatban állnak szinte az első naptól?

- Jan, ébresztő! - szólt rá Lucy. - Hagyd abba a munkát és foglalkozz a pasiddal! Nem igaz, hogy ma is dolgozol!

- Hogyhogy ma is? - nézett rá értetlenül. - Valamilyen ünnep van? - Úristen, mit felejtett el?

- Valami olyasmi! - fejével a fiú felé bökött. - Szüksége van rád. - A mondatra elmosolyodott. - Jól van emberek, irány haza! Ms. Hatcher szabadnapot ad mára és holnapra! Szép napot mindenkinek!

- Lucy! - korholta meg a lányt. - Tudod, hogy egy fontos tárgyalást kell előkészítenem!

- Viszlát, Ms. Hatcher! - köszöntek el tőle a munkatársai.

- Szarok az üzletre! - néha megdöbbent az őszinteségén. - Majd elintézed két nap múlva és megértik majd, ahogy eddig mindig.

Lemondóan sóhajtott. - Rendben, két nap, de nem több!

Izgatottan kapta fel a cuccait és sietett Changmin-hez. Karjait átfonta a nyakán és egy édes csókra húzta, amitől a fiú felengedett és minden eddigi aggodalma eltűnt. Minden idegszálával csak rá figyelt. A gyengéd csók meglepően hamar elmélyült és hirtelen váltott át szenvedélyesen követelőzőbe. Észre sem vette, hogy a falnál kötöttek ki. Most végre teljesen elengedte magát és felkészült arra, hogy bevonulnak az irodájába és magukra zárják az ajtót.
Végül nagy nehezen elváltak egymástól és csak a többieket bámulták, akik győzelemittas mosollyal néztek vissza rájuk. Hirtelen megkordult a gyomra. El is felejtette, hogy még semmit sem evett és mikor az órára nézett, már majdnem dél volt. Gondolatban eltervezte, hogy mi lenne, ha a mai napot Changmin-nel töltené, hisz a napja már így is szabad és este nagy vacsit tarthatnának a szűk családi körrel. Lucy azonnal rákacsintott, mikor eldöntötte magában mit akar és innen tudta, hogy sínen van a dolog.

- Mit szeretnél ma csinálni? - Changmin mondata kicsit váratlanul érte.

- Hmmmm... - tettette, hogy gondolkodik. - Mi lenne, ha ennénk valamit és utána együtt töltenénk a napot? Mit szólsz?

Changmin ragyogott a boldogságtól. - Benne vagyok.

Mosolyogva fűzték össze ujjaikat és a többiek társaságában beültek egy hangulatos kis étterembe, ami ázsiai ételeket készített. Changmin szája tátva maradt és finomabbnál finomabb koreai és japán ételeket rendeltek. Hosszú idő után végre igazi család voltak. Teljesen elengedte magát a többiek jelenlétében, miközben szerelme minden rezdülését figyelte. Jó volt végre boldognak látni.
Ebéd közben végig úgy ültek Changmin-nel egymás mellett, hogy a combjuk összeért és végig egymást figyelték. Úgy etették egymást és kóstolták meg a másik ételét, mintha legalább már házasok lennének vagy ha nem is, de néhány éve együtt lennének. Szinte izzott körülöttük a levegő és ezt akkor sem tudták volna tagadni, ha akarták volna.
Alaposabban elgondolkodott arról, hogy valójában mennyi ideje is vannak együtt és leesett az álla, mikor rájött, hogy csaknem két éve. Ilyen gyorsan repülne az idő? Changmin képes volt idáig várni rá? Nincs több felesleges agyalás és hülyeség, hogy miért nem lehetnek együtt és még Minwoo fenyegetése sem tudja majd elriasztani tőle!
Elmerült a gondolataiban. Az emlékei elragadták és pontosan arra az éjszakára vitték, amelyiken megismerkedtek. Sötétben sétált az utcán, élvezte a magányt és a város hangjait. Pontosan úgy érezte, mintha ott lenne. Felelevenedtek benne az érzései, mikor Changmin gyönyörű szemeibe nézett és már akkor tudta, hogy összetartoznak. Szinte a bűvkörébe esett és képtelen volt megállni, hogy ne csókolja meg. Aztán miután lerázta magáról is betévedt a temetőbe, remélte, hogy utána megy és nemcsak egy apró csók csattan el közöttük. Megkönnyebbülten nyögött fel, hogy beteljesült a vágya. Changmin szemei úgy izzottak a vágytól, hogy megrészegült tőlük. Azok a vad csókok, ahogy egymás bőrét szívták és a lökések, amik csak fokozták mindkettejük vágyát.Hirtelen összerezzent. Egy gyengéd érintés rángatta ki az álmodozásból. 

- Jól vagy? - kérdezte Lucy. - Ugye nem Minwoo-ra gondoltál.

- Nem. - válaszolta. Belepirult az emlékbe.

- Akkor? - tudta, hogy menyasszonya nem hagyja annyiban.

- Az első találkozásunkra gondoltam. - mondta, majd Changmin-re nézett.

A fiú csak elmosolyodott, majd közelebb húzódott hozzá és bekapott egy falatot. - Még mindig nem bocsájtottam meg Jaejoong-nak és a pincés esetet sem.

Csak mosolyogni tudott. Tehát Changmin-nek is olyan sokat jelent, mint neki.  
- Végül mégiscsak sikerült. - mosolygott a fiúra, mire ő elpirult.

Ebéd után a desszert választékot nézték, de semmi sem akadt, amit szívesen megkóstoltak, így fizettek és elmentek sétálni. A környéken találtak egy cukrászdát, ami meglepő módon a családjuk tulajdonában volt. Ahogy beértek, azonnal csoki torta szeletet választott magának, Changmin szintén, majd leültek és lassan ízlelgették. Nem tudott lemondani arról a szokásáról, hogy kiélvezzen minden falatot és az sem segített, hogy szerelme folyton az ajkait leste mikor ízlelheti meg. 
Még a tortaszelet felénél sem tartott, amikor Changmin váratlanul megcsókolta. Szájukban keveredett a két különböző csokitorta ízé, nyelveik összegabalyodtak és édes táncot jártak. Mikor elváltak egymástól, néhány ledöbbent szempárral találták szemben magukat. Idegesen fészkelődtek egymás mellett, az arcuk égett, de nem bánták, csak hangosan nevettek.
Az idő gyorsan telt. Lucy a desszert után lelépett tőlük, hogy kettesben lehessenek kicsit. Útjuk egy kis séta után a közeli vidámparkba vezetett, ahol tátva maradt Changmin szája, hisz még eddig sosem volt a floridai megfelelőjében. Néhány kiadós dodzsemezés és hullámvasútazás után szükségük volt egy helyre ahol pihenhetnek.
Bementek az egyik közeli lakásba, ami szintén a családjuk tulajdonában volt. Amint beléptek, a fiú szája tátva maradt a csodálkozástól. A lakás egészen modern volt, letisztult, cseppet sem giccses és minden bútor ment egymáshoz. Alaposan végigfuttatta a szemeit a falakon, mindenütt képek a család tagjairól. Nagyon fáradt volt az egész napos szórakozástól.
Amint beért az ottani hálószobájába, azonnal bezuhant az ágyba és akarata ellenére is álomba merült. Mindennél jobban vágyott arra, hogy kihasználhassák, hogy kettesben lehetnek, de annyira fáradt volt, hogy képtelen volt rá. Halványan érezte, hogy a fiú lefekszik, finoman közelebb húzódik, majd karjaival óvóan öleli körbe.
Álmában ugyanúgy feküdtek összebújva, de amint kicsit megmozdult, Changmin máris letámadta. Feleszmélni sem volt ideje, mert amint kinyitotta volna a száját, máris birtokba vette, sőt, kérdezés nélkül máris belé hatolt. A tempó gyors volt és vad és mielőtt elélvezhetett volna, felriadt és felült az ágyban. Legnagyobb meglepetésére szerelme is ugyanúgy zihált, mint ő.
Megvárta, míg Changmin visszaaludt, de képtelen volt kiverni a fejéből a visszatérő vad erotikus álmokat. Ki kellett a fejéből vernie ezeket az álmokat, különben hamarosan beleőrül. Gyorsan összekapta magát és a lehető leghalkabban kiment a lakásból. Gondolatban homlokon billentette magát, hisz ahelyett, hogy az utcára ment kitisztítani a fejét és lenyugodni, inkább felébreszthette volna a fiút és megkapta volna, amire vágyott. 
Mire feleszmélt a gondolataiból, egy hasonló temetőben találta magát, mint Seoul-ban. Elmosolyodott, hisz mikor legutóbb egy olyan helyen járt, egy dögös idegen srác vetette rá magát és merült el benne a lehető legélvezetesebb módon ahogy csak lehetett. Nagy levegőt vett és próbált visszaemlékezni arra az éjszakára és legnagyobb meglepetésére az a bizonyos kínzó vágy is visszatért, ami akkor kínozta. 
Összezárta a combjait, beharapta ajkait, lehunyta a szemeit majd hátra billentette a fejét, miközben elfojtott egy kétségbeesett sóhajt. Az egyik közeli kőasztalhoz sétált, de miután odaért, egy fájdalmas nyögés hagyta el a száját. A következő pillanatban ismét nyögni készült, de valaki éhesen vette birtokba ajkait. Jól ismerte már ezt a csókot, hisz egyedül Changmin volt képes úgy csókolni, hogy rögtön elvesztette az eszét tőle.
Néhány pillanat múlva kinyitotta a szemeit és valóban Changmin-nel találta szemben magát, szemei izzottak a vágytól. Magához húzta és megcsókolta, miközben feltornászta magukat a kőasztalra. Jól érezte a fiú követelőző keménységét a szeméremdombjánál és csak arra tudott gondolni, hogy minél hamarabb magában akarta tudni. Kérését rekord idő alatt teljesítették, sőt még egy ujj is körözött a csiklóján egészen finoman a csiklóján, egyre közelebb sodorva az elkerülhetetlen felé.
Kéjesen nyögve vetette hátra a fejét a kőasztalon és nem sokkal később már el is élvezett a fiú hozzáértő ujjától. Mindössze néhány pillanatot hagyott neki Changmin, azután kínzóan lassan kezdett benne mozogni. Éhes ajkak vették birtokba az övét, amik lassan levándoroltak a nyakára és finoman szívogatták érzékeny bőrét. Az érzés leírhatatlan volt számára. Ujjai a fiú hajába vándoroltak, úgy simogatta a tarkóját és csak várt a következő lépésre.
Titokban arra vágyott, hogy egyszerre harapja meg és miközben a vérét szívja gyorsítson a már kínzóan lassú tempón. Azok az ajkak visszatértek az övére, egy nyelv kért bebocsátást a szájába és hívta táncba az övét. Mikor elengedte a száját, anélkül hogy fordított volna a helyzeten a fiú nyakához hajolt és finoman csókolta, időnként a fogával rásegítve. Changmin élesen szedte a levegőt, ami rögtön elárulta, hogy jobban vágyik rá, mint azt ő korábban remélte.
Nyelvével gyengéden végigsiklott azon a területen, ahol a verőere lüktetett, majd végre lágyan belemélyesztette a fogait és szivárogni kezdett a szájába az édes vér. Changmin hangosan felnyögött, de nem hagyta abba a mozgást, de még jobban lelassított, ami annak volt a jele, hogy túlságosan is közel van ahhoz, hogy átlendüljön, sőt néha még meg is állt egy kicsit, ezzel is segítette abban, hogy jobban élvezhesse és több vér jusson a szájába. Hiába próbálta átfordítani a hátára, hogy könnyebb legyen neki, a fiú nem engedte, csak feküdt rajta és élesen vette a levegőt.
Elégedetten, levegő után kapkodva vált el a fiútól és próbált lenyugodni. Mikor már azt hitte folytatják tovább, Changmin kihúzódott belőle, de még mielőtt elégedetlenül kezdett volna nyöszörögni, felnyögött a meglepetéstől, mikor egyszerre lökött és mélyesztette fogait a nyakába. Már nagyon hiányolta azt az érzést, amikor az élvezet és a kéjt okozó fájdalom szétáradt a testében. Az első néhány szívásnál és a harapásnál felsikított, majd átváltozott halk nyögésekké és a keze egy centit sem mozdult a fiú tarkójáról.
Changmin csípője kegyetlenül lendült előre a legvadabb és legőrjítőbb módon, ahogy csak lehetséges volt, miközben szenvedélyesen szívta magába a vérének minden cseppjét. Tempójuk egyre gyorsabb lett és a fiú sokkal keményebben lökött, mint addig. Néhány lökéssel a megkönnyebbülésüktől abbahagyta a szívást és birtokba vette ajkait, vérük összekeveredett és bódító eleggyé vált. Hirtelen érte őket az érzés. Jan testét elöntötte a forróság, majd apró darabkákra robbant és a fiú is rögtön követte őt, beleélvezett egyenesen a reszkető testébe.
Zihálva, egymást csókolva próbáltak lenyugodni, Changmin néhány erőtlen lökés után fáradtan rogyott rá és csak pihegtek. Beletelt egy kis időbe, míg minden visszaállt a régi kerékvágásba és ezzel a kapcsolatuk is, ami szintén egy temetőben kezdődött. Jan úgy érezte, mintha jó idő először végre önmaga lehet. Mintha egy rossz álomból ébredt volna fel. Érzékei kiélesedtek, a teste minden egyes porcikája azt üvöltötte, hogy a fiúé és a vágyát megtestesítő nő a tudatalattijával együtt elégedetten bólintott felé.

- Szeretlek. - csúszott ki a száján, de igazából nem is bánta.

- Én is szeretlek. - mondta a fiú és végre a szemeibe nézett. - Nagyon hiányoztál.

- Te is nekem. - ujjaival a tarkóját és a nyakát simogatta.

- Azt hittem vége.

- Sosem lett volna vége. - Changmin kérdően nézett rá. - Az enyém vagy. - a kacsintásával mosolyt csalt ki a fiúból.

Lassan összeszedték magukat, és miután felöltöztek, Changmin megszólalt. - Gyere, a többiek várnak.

A mondatra összehúzta a szemeit. - Milyen merényletet terveztek ellenem?

A fiú elmosolyodott. - Majd meglátod.

A séta nem volt hosszú, mert az egyik legrövidebb úton haladtak hazafelé. Most már kezdett biztossá válni, hogy az egész kihagyott napot, a cég alkalmazottainak haza küldésével egészen az együtt töltött időig csak kitervelték. Remélte, hogy Changmin mégsem volt olyan aljas, hogy tartsa távol őt, amíg a többiek úgy látják. Visszagondolt a nemrég történtekre, és arra, hogy ezúttal be tudták fejezni a temetőben. Lehetséges hogy figyelte őket valaki?
Hirtelen megállt és gondolkodni kezdett. Mi okból tarthatta Changmin a bűvkörében, ami miatt sötétedés után indultak haza? Zakatolt az agya és különböző lehetőségeket hozott létre. 
~ Mi a francnak komplikálod túl a dolgokat? Csak veled akart lenni és nem szeretné, ha bajba kerülnétek, mert nem a saját temetőtökben vagytok! ~

- Jól vagy? - kérdezte Changmin.

Eltartott egy kis ideig, míg feleszmélt a kérdésre. - Őőőőő... igen.

- Biztos? - a fiú szemeiben vágy égett. - Talán egy újabb kijózanítana. - ideje sem volt válaszolni, máris a legközelebbi falnál kötöttek ki és a a szájára tapadt.

- Ha még egyszer csinálnánk, az öledben kellene hazáig cipelned.

- Vállalom a kockázatot. - suttogta Changmin és mire feleszmélt, már benne is volt.

Szorosan kapaszkodott a fiúba, minden egyes lökésnél belenyögött a szájába és csak élvezett. Nem tudta mennyi idő után, de Changmin karjaiban ébredt, és ahogy körbenézett a környéken, azonnal felismerte, hogy mindössze alig egy utcára vannak a házuktól. 

- Szia. - mosolygott rá a fiú. - Csak egy órát aludtál. - válaszolta a még fel nem tett kérdésére.

- Szia. - kicsit fészkelődött, mire végül Changmin rászánta magát, hogy letegye. Kicsit ingatag lábakon állt, de erőt vett magán és sétált.
Mire a házukhoz értek, már teljesen magához tért és a járás sem esett nehezére, pedig még mindig nagyon fáradt volt. Changmin egy percre sem engedte el a kezét, sőt ugyanúgy mozgott ahogy ő, így nem érhette semmilyen meglepetés. Csak annyit akart, hogy bemenjenek, lezuhanyozzanak és bedőljenek az ágyba. Már el is tervezte magában, hogy esetleg még egyszer egymásnak esnek, de hiába.
Mikor beértek, a házban sötét volt és csend. A lehető leghalkabban lépkedett a konyha felé, de mielőtt beért volna, felkapcsolódott a villany a többiek azt kiabálták, hogy MEGLEPETÉS. El is felejtette a születésnapját, annyira belelovalta magát a munkába és a családi ügyekbe. Mindenki jót bulizott a meglepetés bulin és az is kiderült, hogy összejöttek Changmin-nel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése